Constantin Migliorini 1974 agusztus 9-én
született a Siena közelében fekvő Poggibonsi-ban.
Cremona mellett Crema-ban él és dolgozik.
1993-ban végezte el tanulmányait Siena-ban
az Istituto d'Arte-ban.
1999-ben szerezett képzőművészeti diplomát
Firenzében az Accademia di Belle Arti hallgatójaként.
A firenzei akadémián folytatott tanulmányai
során 1996-ban Erasmus ösztöndíjat nyert,
mely lehetővé tette, hogy egy évig Sevillában
folytassa tanulmányait az akadémia képzőművészeti
karán.
1999-ben a firenzei Palazzo Stozziban dolgozott
egy nagyobb lélgzetű díszlettervezési munkán
a firenzei Fashion Biennale alkalmából.
2000-ben elnyerte a Studio Progetto Leonardo
ösztöndíját, és Spanyolországban Granadában
dolgozott
Müvészi hitvallás
Munkám tűnődés a létről, az időről, mely
napok és éjszakák szűntelen egymásra hullásával
oly mélyen meghatározza az emberi életet.
Kevés marad a megszenvedett, izzadtsággal
terhes, avagy örömmel teli, szív mélyébe
vésődött, elröppent jelen pillanatból, legfeljebb
az emlék, akárcsak valamiféle archeológiai
lenyomat az emberi memóriában.
Figuráim elidegenedettek, gondolataikkal
magukra maradtak, akik olykor magukat nyomorultul
érezve keresik a néző vigasztaló pillantását.
Nem szánalmat várnak, nem vágynak szeretetre,
csupán a puszta létre, a létben egy csendes,
fesztelen normalitásra. Apatikus normalitás
ez, melyből kétség és ezernyi gyötrő 'miért?'
fakad; törékeny emberi lét, melyet feszít
a közlés belső szükséglete. Meg kívánja osztani
a napok drámáját, melyet valamennyien így,
vagy úgy magunkban hordunk: a szorongást,
aggodalmat, bosszúságot, nihilizmust és az
űrt.
Pontosan ez az űr az, ami késztet, ösztönöz,
ami mindig visszatér létem magyarázatában.
Ennek az űrnek az érzetét kell csillapítanom
nap, mint nap azzal, hogy festek, és átadom
magam annk a csalóka illuziónak, hogy megtaláltam
életem értelmét, mely sokszor oly kifürkészhetetlennek
tűnik.
Kép: Mi chiamo Constantin (Constantin vagyok)
/A fenti szöveg Constantin Migliorini 'Ironia
di una cattiva sorte' (A balsors iróniája)
című kiállításához kiadott sajtónyilatkozat
egy részletének fordítása, melynél a szöveg
értelmének és hangulatának visszaadására
törekedtünk. Az eredeti szöveg alább olvasható./
Summertime / Nyárido
A rendezvény szervezője: Galerie PiziArte
Link: Galeria PiziArte honlap
Kurátor: Manuela e Patrizia Cucinella
Zene/Művészet- Kiállítás
Vernissage: 2009 június 13-án szombaton 19
órakor
Nyitvatartás: 2009 július 31-én 18 óráig
Helyszín: Galleria PiziArte - Teramo